A látás határa


Navigációs menü

A horizontális sejtek a fotoreceptorok idegvégződései által alkotott rétegben, az úgynevezett külső szinaptikus rétegben teremtenek kapcsolatokat a szomszédos sejtek között, az amakrin sejtek pedig a bipoláris és ganglion sejtek közé ékelődve töltenek be hasonló funkciót. A fotoreceptorok koncentrikus felépítésű, ganglion sejtekhez kapcsolódó a látás határa rendeződnek, melyek akár át is lapolódhatnak egymáson.

A pálcikák nagyméretű, homogén mezőket alkotnak, közvetlen kapcsolatban pedig csak egyféle bipoláris sejttel állnak. Egy-egy pálcikákat összekapcsoló bipoláris sejthez hozzávetőlegesen receptor tartozik. Ezek a bipoláris sejtek soha nem állnak közvetlen szinaptikus összeköttetésben ganglion sejtekkel, a jelfolyamba minden esetben amakrin sejtek ékelődnek. Hasonlóan a pálcikák és a hozzájuk kapcsolódó bipoláris sejtek kötegelődéséhez, egy-egy amakrin sejthez is több — nagyjából sejtenként 20 — pálcikákat összekapcsoló bipoláris kapcsolódik.

A konvergencia a ganglion és amakrin sejtek között még ennél is nagyobb arányú lehet, esetenként egy-egy ganglion sejthez több mint száz pálcika jeleket továbbító amakrin sejt is tartozhat. Mindezekből könnyen kiszámítható, hogy a pálcikákra legjellemzőbb útvonalat követve egyeten ganglion sejthez akár sok tízezer receptor jele is befuthat.

Ez a nagymértékú, retinális rétegeken átívelő transzverzális konvergencia komoly szerepet játszik a pálcikák dominálta szkotópikus, azaz éjszakai látás nagymértékű érzékenységében. A csapok alkotta receptormezők felépítése nem homogén, centrális és perifériális részből áll 2.

A centrális és perifériális szegmensek közötti eltéréseket a kétféle, on és off típusú bipoláris sejtek alakítják ki. Ennek megfelelően a bipoláris sejtek úgy is felfoghatók, mint egyféle előjelképző állomások a ganglion sejtek és csapok, vagy csapok csoportjai között.

Ennek megfelelően a ganglion sejtek viselkedése az előttük lévő bipoláris a látás határa viselkedését tükrözik, de egyes esetekben horizontális és amakrin sejtek is módosíthatnak a jelfolyamon. On-centrum esetben a receptor mező perifériális részének ingerlése gátolja, centrális része pedig tüzelésre — jelkibocsájtásra - készteti a ganglion sejtet.

Off-centrum esetben a hatásmechanizmus éppen ellentétes, a központi terület bír gátló hatással, a perifériális részek pedig gerjesztik a ganglionok tüzelését.

Emberi szem

A receptor mezők mérete itt a legkisebb, akár egyes csapok is rendelkezhetnek külön kapcsolódási útvonallal, amíg a retina perifériális részei felé haladva a receptorok egyre nagyobb méretű receptív mezőket alkotnak.

Ez az egyik oka annak, hogy perifériális látásunk térbeli felbontása jóval gyengébb, mint azt látóterünk közepén tapasztaljuk. Ahogy a pálcikák alkotta mezők esetében, úgy a nagyobb méretű csap receptor mezők kialakításában az egyes receptorokból érkező jelek összefűzésével, esetenként a jelfolyam módosításával az amakrin és horizontális sejtek is szerepet játszanak.

A ganglion sejtek alkotják a látókéreg előtti utolsó állomást, így ezen sejtek akciós potenciáljai képezik a retina kimeneti jelét. Az PC és MC ganglion sejtek centrális és perifériális részből álló receptormezővel rendelkeznek, előbbiekhez kisebb méretű, utóbbiakhoz nagyobb kiterjedésű a látás határa mezők tartoznak, és amíg a PC ganglion sejtek színlátásunk alapjait képezik, és csak nagyon csekély mértékben érzékenyek a kontrasztváltozásokra, az MC típusúak nem játszanak fontos szerepet a színérzékelésben.

A KC típusú sejtek a többi ganglion típushoz képest kisméretűek, receptív mezejük csak centrális részt tartalmaz, amely kék csapokhoz kapcsolódva mindig on- vörös vagy zöld csaphoz csatlakozva pedig mindig off-típusú. Szerepük teljes mértékben még nem tisztázott, de a kontrasztérzékelésben van funkciójuk.

Az ipRGC típusú ganglion sejtek receptor mezeje sokkal heterogénebb, csapokat és pálcikákat egyaránt tartalmaz, és az általuk továbbított ingerületek nem a vizuális ingerek kialakításában játszanak szerepet, hanem a fény nonvizuális hatásainak formálásáért felelnek. Ezen vegyület lebomlásával önmagában is eredményezhet jelképzést a sejt kimenetén, azonban a teljes hatásmechanizmus működésében a ganglion sejt receptor mezejében elhelyezkedő csapoknak és pálcikáknak is szerepük van.

Az ipRGC ganglionok működésére jellemző, hogy lassan reagálnak a beérkező ingerekre, valamint az ingerek megszűnésére is 2. Az ipRGC ganglionok a látás önkontrollja elenyésző a többi ganglion típushoz mérten, eloszlásuk a retinán nagyjából egyenletes. A melatonin mennyisége határozza meg éberségi szintünket - ha ezen a látás határa szintje magas a véráramban, szervezetünk pihenő üzemmódba kapcsol, elálmosodunk és végül elalszunk.

A cirkádián ritmus számos életfunkció váltakozását foglalja magában. Tartalmazza a pulzusszám, vérnyomás és testhőmérsékletet változását, valamint a melatoninon kívül egyéb hormonok, például a cortisol szintjét is. A melanopszin molekula színképi érzékenységének maximuma a látható tartomány kék és ibolya szegmensébe tehető 2.

Amikor az ipRGC ganglion sejtet és receptor mezejét olyan spektrális teljesítmény eloszlású fény ingerli, amely nagy mennyiségben tartalmaz kék komponenst, a melatonin hormon termelődése és kiömlése gátolt. Ha az ipRGC ganglionok ingerlése megszűnik, a vér melatonin szintje megemelkedik. A pálcikák perifériális elhelyezkedésén túl ez okozza éjjeli látásunk rosszabb felbontóképességét.

Cserébe a csapokhoz képest jóval érzékenyebb receptorok jeltovábbítása is gyorsabb a nappali látás által igénybevett csatornák jelterjedési sebességéhez képest. Szürkületi látáskor a pálcikák jelei réskapcsolatokon keresztül a csapoknak adódnak át, lehetővé téve ezzel a kétféle receptor együttes működését olyan a látás határa körülmények között, amely ezt indokolttá teszi — a csapoknak már túl kicsi, a pálcikáknak még túl nagy megvilágítási szint.

Milyen messzire látunk el szabad szemmel?

Sötétben a réskapcsolatok záródnak, a pálcikák jeltovábbítása pedig a bipoláris sejteken keresztül folyik a látás határa. A szürkületi, vagy más néven mezopos látás különös fontossággal bír járműoptikai alkalmazások esetén, ezért annak sajátosságaival a későbbiekben külön alfejezetben foglalkozunk.

A színlátás és világosságérzékelés folyamata Színlátásunk mechanizmusának alapját a három különböző spektrális érzékenységgel rendelkező csap receptorból származó válaszjelek, valamint az általuk elindított retinális és agyi feldolgozási folyamatok adják.

Az előbbiekben ismertettük a fotoreceptorok és a hozzájuk a látás határa további retinális neuronok működését, ezen fejezetben pedig a színérzékelés rendszerszintű összefüggéseivel foglalkozunk.

A trikromázia, vagyis a három eltérő érzékenységű fotoreceptor együttes működésének elmélete már jóval azelőtt alakot öltött, mintsem a csap receptorok három típusának fiziológiai igazolása megtörtént volna. Ennek alapját az a megfigyelés képezte, hogy három különböző, egymástól független alapszín additív keverékéből bármelyikszíninger létrehozható - az alapszínek függetlenségének kritériuma azt jelenti, hogy egyik alapszín sem lehet előállítható a másik kettő keverékeként.

A színlátás trikromatikus szemléletű kutatásának úttörői, Young és Helmholz tehát pusztán elméleti alapon jutottak később helyesnek bizonyuló fiziológiai következtetésekre. Hasonlóan elvi gyökerekkel rendelkezik a háromszín teóriát kiegészítő opponencia elmélet, vagy antagonisztikus szemléletmód, amely Hering nevéhez köthető.

Az opponencia elmélet kiindulási alapja az a felismerés volt, hogy az alapszíneknek tekintett színingereknek vannak olyan kombinációi, amelyek logikailag elképzelhetőek, mégsem társul hozzájuk önálló színfogalom. Ennek megfelelően nem érzékelünk és nevezünk meg vöröses-zöld, vagy kékes-sárga színingereket, ellentétben a sárgás-zöld és kékes-zöld vagy türkiz illetve a sárgás-vörös narancssárga vagy kékes-vörös bíbor ingerekkel, amelyek minden épszínlátó számára ismeretesek.

  • Emberi szem elölnézete Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium EMBL heidelbergi tudósai bizonyítékokat találtak arra, hogyan fejlődött ki a gerincesek — és így az emberek — szeme.
  • Rövidlátás – Wikipédia - A lehetséges látás határa
  • Myopia áfonya a látáshoz

Harmadik opponens csatornaként számon tartunk egy akromatikus, azaz színingert nem, csak intenzitás értékeket kódoló csatornajelet is. Elsőre úgy tűnhet, hogy a trikromácia és az opponencia elmélete nehezen egyeztethető össze, ennek okán a pontos fiziológiai háttér megismeréséig a két elméletet egymással szembenállónak tartották.

a látás határa látás meghatározása kontroll módszerekkel

A primer szint a három eltérő színképi érzékenységgel rendelkező csap receptor válaszjele, amelyek további retinális feldolgozási mechanizmusokon keresztül alakulnak az opponencia elmélet által leírt csatornajelekké 2. Az emberi szem világosságérzékelésének spektrális vizsgálatai során kimutatták, hogy a nappali látásérzékelésünk hullámhosszfüggő hatékonyságát leíró függvény a V a látás határa függvény, lásd később jól közelíthető a vörös-érzékeny L és zöld-érzékeny M csapok érzékenységi karakterisztikáinak súlyozott összegével.

Ez az összegzés az erre specializálódott ganglion sejteken keresztül történik. A világosságjel kialakításában szerepet játszó ganglion sejtek receptív mezejének mind külső, mind centrális részén L és M csapok is megtalálhatóak. Ezek jellemzően nagy kiterjedésű, széles laterális kapcsolatrendszerrel bíró mezők, melyek közt mind On- mind Off- centrum típusúak is megtalálhatóak.

On-centrum esetében a receptív mező középpontjának ingerlésére nő meg a ganglion sejtek tüzelési frekvenciája, így ez a mechanizmus a látás határa sötét háttér előtt megjelenő világos objektumok érzékelését végzi.

Off-centrum esetben a hatás pont az előző fordítottja, a környezetet alkotó csapok ingerlése gerjesztő, míg a centrumra eső fény gátló hatású a látás határa ganglion sejt kimenetére nézve, így a világos háttér előtt megjelenő sötét objektumok idéznek elő magasabb tüzelési frekvenciát.

Az orvosi élettan tankönyve | Digitális Tankönyvtár

Különbség még az On-centrum és Off-centrum mezők között, hogy működésük jellegéből adódóan utóbbiak kontrasztérzékenysége nagyobb. Egyenletesen világos környezet esetében mindkét mezőkialakítás kimenete átlagos frekvenciával tüzel, hiszen a gerjesztő és gátló mezők egyszerre ingereltek, egyenletesen sötét háttér esetén pedig egyik esetben sincs jelképzés. Az akromatikus csatornajelet kialakító mechanizmus a látás határa jön létre a laterális gátlásnak nevezett folyamat, amelynek segítségével a receptor mezők szerkezetéből adódó következmények jól szemléltethetőek.

Az ilyen és ehhez hasonló retinális feldolgozási folyamatok esetenként optikai csalódásokon keresztül érhetőek tetten. A látás-helyreállító társadalom gátlás működésének szemléltetésére az úgynevezett Hermann rács alkalmas, ahol nagyobb sötét tartományok között keskeny világos sávok futnak 2. Az ábrát vizsgálva feltűnik, hogy a látómezőnk perifériális részén a csomópontokban sötét foltokat érzékelünk, holott tudjuk, hogy a világos sávok kialakítása homogén.

Az is feltűnik, hogy látómezőnk centrális részén a jelenség nem megfigyelhető. A fekete foltok kialakulásának magyarázata az, hogy amikor a szomszédos sötét mezők oldalai közti világos sávok képe On-centrum típusú receptív mezőre esik a retinán, a mezőhöz kapcsolódó ganglion sejt erős gerjesztést kap, hiszen a gátló területekre a látás határa vertikális vagy horizontális irányban esik fény, így a gátló mező területének nagy része nem kap gerjesztést.

A csomópontokban, azaz a sötét mezők csúcsainál viszont a perifériális gátló mezőterület ingerlése az itt horizontális és vertikális irányban is jelenlévő csíkozatmiatt kétszeres az élek mentén kialakuló körülményekhez képest, így az agy azt az információt kapja, hogy a csúcsok közti terület sötétebb. Ez egyfajta kontrasztkiemelő hatást eredményez, melynek következtében a kiterjedtebb sötét határral rendelkező világos képrészek intenzívebbnek tűnnek.

Elmondható továbbá, hogy a retina centrális részére nem jellemző ez a fajta mező-szerkezet - ez a 2. Ennek oka, hogy a retina centrális részén a receptív mezők finomabb szerkezetűek. Megemlítendő még, hogy egyes források szerint az S csap is részt vesz az akromatikus csatornajel képzésében, de hatása a végső jelalakra igen csekély, gyakorlati szempontból elhanyagolható.

A kromatikus, vagyis színi információkat is kódoló csatornák közül a vörös-zöld opponenciát alkotó mechanizmus működése nagyon hasonló az akromatikus csatorna képzéséhez, és a foveális területen a színérzékelés mellett a nagyfelbontású kontrasztérzékelést a látás határa az elsősorban a vörös-zöld kromatikus csatorna formálását végző receptorok szolgálják ki.

a látás határa vak műtét a látás helyreállítására

Eltérés a receptív mezők szerkezetében, valamint a jeltovábbítást végző idegpályákban és a hozzájuk kapcsolódó ganglion sejtek típusában van. A vörös-zöld opponens jel képzésében részt vevő receptor mezőket is L és M csapok alkotják, a mezők szerkezete azonban jóval rendezettebb, mint az akromatikus jelcsatorna esetében.

A lehetséges látás határán

Itt ugyanis a mezők centrális és perifériális része kizárólag egy-egy típust tartalmaz. Ha a centrumban L csapok helyezkednek el, a környezetben M típusúak, és fordítva. L típusú csapok alkotta centrum esetén, ha a látás határa beérkező fény vörös, a ganglion sejt tüzelési frekvenciája nagyobb lesz.

Zöld fény beesése esetén nincs kimenő jel, mert a periférián elhelyezkedő M csapok ebben az esetben gátló hatásúak. Sárga fény esetén a gerjesztés és gátlás azonos mértékű, így a tüzelési frekvencia átlagos lesz 2.

Ennek megfelelően elmondható, hogy a ganglion sejt kimenetén az akciós potenciálok tüzelési frekvenciája a beeső fény vörös-zöld arányával megegyező nagyságú lesz. M típusú centrummal rendelkező receptív mezők esetében a mechanizmus működése ugyanilyen, csak fordított előjelű. A kromatikus csatornajeleket képző ganglion sejtek PC típusúak, elhelyezkedésük túlnyomó többségben a foveolára koncentrálódik.

A receptív mezők szerkezete jóval finomabb, mint az akromatikus jeleket a látás határa mezőké, akár egyetlen direkt kapcsolattal rendelkező csap is alkothatja a mező centrális részét.

Ennek a nagyon finom sejtmintázatnak a kialakításához a vaskos idegpályák nem megfelelőek, így a jeltovábbítás nem a már ismert magnocelluláris pályákon, hanem a sokkal vékonyabb axonok idegsejt nyúlványok alkotta parvocelluláris idegpályákon történik. Ez lehetővé teszi a vizuális ingerek finomabb részleteinek feldolgozását is. A kapcsolódó ganglion sejtek számára ezen receptorok szolgáltatják a kék fény beesése esetén szükséges gerjesztést, a gátló hatást pedig a receptív mező másik részén található M és L csapok alkotta receptor köteg váltja ki.

A sárga ingert nem külön csaptípus, hanem az M és L csapok együttes jelenléte biztosítja a receptor mező gátló területein, amelynek hatására a gátlás mértéke ezen csapok együttes ingerlésének mértékével, azaz az L és M csapok jelének összegeként leírható sárga színinger mértékével lesz arányos. A sárga-kék a látás határa párt képző receptor mezők felépítése a másik kromatikus csatornával a látás határa módon finomszerkezetű, a jeltovábbítás itt is a vékonyabb parvocelluláris idegpályákon keresztül történik.

Az így kialakult kromatikus és akromatikus csatornajelek ezután a látóidegen keresztül az agyba továbbítódnak. A rendezett kötegben futó látóidegpályák mentén még az agy kapuk látáskezelése részének elérése előtt megkezdődik a jelek feldolgozása, a kép már itt élekre, formákra, tónusokra bomlik, majd a megfelelő axonok az agy tarkó felöli területén megtalálható látókéregbe, más néven cortexbe továbbítják a jeleket.

A cortex egyes részeiben történik a vizuális ingerek végső értelmezése, itt alakulnak ki a tudatunkban, emlékeinkben megjelenő képek. Látórendszerünk adaptációs mechanizmusai Látórendszerünk alapvetően kétféle adaptációs mechanizmussal rendelkezik, melyek kialakításában több eltérő funkcionalitással rendelkező folyamat is szerepet játszik.

Az összetettebb mechanizmus mindenképpen a világos-sötét illetve a sötét-világos adaptáció többlépcsős folyamata, de a színi adaptáció relatíve egyszerűbb mechanizmusa is komoly hatást fejt ki látásérzékelésünk egészére.

Sötét és világos adaptáció Ha a sötét-világos arányt, azaz a környezet fénysűrűség értékét, mint környezeti változót vizsgáljuk, elmondható, hogy az emberi látás rendkívül nagy intenzitástartomány átfogására képes.

a látás határa miért zavaros a látás reggel

Pusztán néhány foton elegendő ahhoz, hogy jelfolyamot indítson meg a retina különböző rétegei között, és a meginduló inger vizuális észleletté alakuljon. Ugyanakkor nyáron, a déli napfényben retinánkra záporozó milliárdnyi foton által keltett jelek feldolgozása sem jelent akadályt látórendszerünknek, mi több, ilyen körülmények között is csaknem olyan komfortosan érezzük magunkat, mint alacsony vagy általános fénysűrűségű környezetben.

Az említett végletek között az észlelt fénysűrűségben és a környezetben található felületek megvilágítottságát tekintve - figyelemre méltó - nagyságrend eltérés van. Jelenleg a műszaki területeken alkalmazott szenzorok meg sem közelítik ezt a dinamika-tartományt. Látórendszerünk erre a figyelemreméltó teljesítményre több különböző mechanizmus együttes működésével, illetve eltérő körülmények között más-más mechanizmusokat működtetve képes.

A fényviszonyok megváltozására adott első reakció a pupillareflex. A retinára beérkező fény intenzitásának növekedésével a szivárványhártya közepén található pupillanyílás mind jobban összeszűkül, csökkentve ezzel a szem belső részébe jutó fény mennyiségét. A pupillareflex vezérléséért a a látás határa leírtak szerint az ipRGC típusú, azaz fényérzékeny ganglion sejtek és a hozzájuk kapcsolódó fotoreceptorok, valamint a jeleiket feldolgozó neurális folyamatok felelősek.

Érdemes megjegyezni, hogy a fényérzékeny ganglion sejtek önmagukban, a hozzájuk kapcsolódó receptorok jelei nélkül is képesek a pupillareflex bizonyos mértékű kivezérlésére. Ugyanez fordítva is elmondható, a melanopszin molekulák eltávolításával, ezzel a W ganglion sejt fényérzékenységének megszüntetésével, pusztán a hozzá kapcsolódó receptorok ingereivel is csökevényes pupillareflex a látás határa meg.

Az emberi szem és a látás I. a látás genetikai mutációja

A teljes funkcionalitását azonban csak a két receptortípus együttes működése biztosítja. A pupilla összehúzódásának sebessége eltérő hullámhosszú ingerlésre nem állandó. A rövidebb hullámhosszú sugárzás jóval gyorsabb összehúzódásra készteti a szivárványhártyát, mint a hosszabb hullámhosszú. Ennek magyarázata a melanopszin molekulák színképi érzékenységében keresendő, amelynek maximuma a rövidebb hullámhosszú, kék tartományra tehető.

Fiziológiai szempontból azért indokolt a rövidebb hullámhosszakra való gyorsabb reakció, mert ezen a spektrumtartományon nagyobb energiájú a sugárzás, vagyis az rövidebb idő alatt fejthet ki káros hatást. A pupillareflexen túl látórendszerünk egyéb, jóval összetettebb mechanizmusokkal is válaszol a környezeti fénymennyiség megváltozására.

A nappali látás során működő csapok a fénymennyiség csökkenésével inaktív állapotba kerülnek, és a jóval érzékenyebb pálcikák aktivizálódnak, ezzel látórendszerünk éjjeli üzemmódba vált. A két mechanizmus közötti átváltás nem diszkrét átmenettel, hanem egy bonyolult működésű köztes folyamaton, a mezopos látásmechanizmuson keresztül történik, amikor mindkét receptortípus működésben a látás határa.

Ezen mechanizmus járműoptikai szempontból vett fontossága miatt külön alfejezetben részletesebben foglalkozunk. A sötét-világos és világos-sötét adaptáció a továbbiakban világos railletve sötét re adaptáció dinamikája között akadnak eltérések, ezért a két folyamat különböző módszerekkel vizsgálható. A sötét adaptáció vizsgálatához a tesztalanyok egy sötétszobában foglalnak helyet, és megadott időközönként be kell állítaniuk a látás határa tesztfelület fénysűrűségét nulláról, a már éppen észlelhető szintre.

A vázolt mérés eredményeként kapott görbéket mutatja a 2. Az adaptációs idő elején magasabb fénysűrűség érték beállítása szükséges a tesztfelület észleléséhez.

  • Milyen messzire látunk el szabad szemmel?
  • A látás határa Tartalomjegyzék
  • Torma látáskezelés

A fénysűrűség küszöbértéke egy darabig rohamos ütemben csökken, majd a görbe fokozatosan ellaposodik. Ha csak csap típusú receptor sejtekkel rendelkeznénk, ennél alacsonyabb fénysűrűség értékeket nem lennénk képesek érzékelni. Azonban a csapok érzékenységi küszöbét elérve működésbe lépnek a sokkal érzékenyebb pálcikák. A pálcikák sötét adaptációs görbéi alkotják a 2.

a látás határa látás csepp előtt és után

Ezek a görbék jellegüket tekintve nagyon hasonlóak a csapok esetében tapasztalhatóakhoz, azonban küszöbértéküket jóval alacsonyabb fénysűrűség szinteken érik el. A sötét adaptációs görbék általános megadáskor görbesereget vagy tartományokat, nem pedig individuális görbéket ábrázolunk. Ennek oka, hogy a görbe pontos alakját számos tényező befolyásolja.

A vizsgálat előtti elő-adaptációs körülmények, úgymint a pre-adaptációs környezetben eltöltött idő, és a környezet átlagos megvilágítottsága jelentős mértékben megváltoztatják az adaptációs görbék lefutását. Mindezeken túl a görbealakra hatással van még a tesztfelület megvilágítására használt fény spektrális teljesítmény eloszlása, a csapok és pálcikák heterogén retinális eloszlása miatt a teszt során ingerelt retinatartomány pozíciója, valamint hasonló okokból a tesztfelület átmérője is.

Az adaptációs mechanizmusokat befolyásolja még a vakítás jelensége is. Vakítás akkor lép fel, ha a retinára eső fény hatására lebomló fotopigmentek száma a látás határa receptorokban nagyobb, mint amennyi azonos időegység alatt újratermelődni képes.

Posztobányi Kálmán Miért látnak élesen a víz alatt a közellátók?

Amennyiben a pre-adaptációs környezet fénysűrűsége elég nagy, és a vizsgált személyek által itt töltött idő megfelelő hosszúságú ahhoz, hogy a fotopigmentek termelődése és lebomlása közötti egyensúly megbomoljon vagy ne legyen képes beállni a receptorokban, a hatás befolyással lesz a sötét adaptációs görbék alakjára. Fontos megjegyezni, hogy a vakítás hatása nem lineáris, hanem logaritmikus, valamint a csapok sötétadaptációjára kevésbé van hatással, mint a pálcikákéra.

Az receptorokban megtalálható opszin molekulák mennyisége retinális denzitometriával a látás határa, ahol a retináról visszaverődő fény spektrális teljesítmény eloszlásának és abszolút intenzitásának elemzésével állapítható meg a lebomlott fotopigment mennyiség. A módszer alapját az az egyszerű jelenség adja, hogy a pigmentek bomlásukhoz fotonokat abszorbeálnak, okapin szemcsepp minél magasabb a fotoreceptorokban az opszinok mennyisége, annál kevesebb visszavert fény mérhető egyes hullámhossz tartományokon.

Sötétadaptáció alatt tehát a csapokban és a pálcikákban található fényérzékeny pigmentmolekulák lebomlásának és termelődésének egyensúlyi állapotba kerülését értjük, vagyis a sötét adaptációs görbék a látásérzékeléshez szükséges idegi jeleket lebomlásukkal elindító pigment molekulák sokaságának felépülési dinamikáját mutatják.

a látás határa látás sárga foltok a szem előtt

Világos a látás határa esetén látórendszerünknek a pre-adaptációs környezethez képest magasabb fénysűrűségű háttérhez kell alkalmazkodni, hogy a háttér előtt megjelenő eltérő fénysűrűségű céltárgy detektálható legyen.

A világos adaptáció lefolyása az úgynevezett küszöbérték növekményméréssel vizsgálható 2. Ennél a vizsgálati módszernél a vizsgálati személy egy adott fénysűrűségű háttér közepén található célterület fénysűrűségét a látás határa egészen addig, amíg a céltárgy vizuálisan elkülöníthetővé válik a háttértől. Ennek megfelelően a mérés során a háttér fénysűrűsége a független, a céltárgy fénysűrűsége pedig a függő változó. Akárcsak sötét adaptáció esetén, a világos adaptáció működését szemléltető görbe is két részre bontható 2.

A háttér alacsonyabb fénysűrűség értékeihez tartozó görbeszakasz a pálcikákhoz tartozó küszöbérték növekményt ábrázolja, a magasabb háttérfénysűrűségek esetén pedig az első görbeszakasztól jól elkülöníthetően látszik a csapok világos adaptációs mechanizmusának lefutása.

A görbék ábrázolása a világos adaptáció jellemzésekor logaritmikus skálán történik, lefutásukat pedig a sötét adaptációs görbék esetén fentebb említett külső tényezők befolyásolják. A küszöbérték növekmény vizsgálat során a háttér és a célterület spektrális teljesítmény eloszlásának megfelelő megválasztásával a pálcikák alkotta rendszer izoláltan gerjeszthető, így a pálcikák működéséhez tartozó görbék pontos karakterisztikája, finomszerkezete is megfigyelhető Aguilar és Stiles,